Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility 20 év 20 kép 20 történet - Bárkányi Judit, Művészeti projektmenedzser (Művészeti és Kreatívipari Kar) | Budapesti Metropolitan Egyetem

20 év 20 kép 20 történet - Bárkányi Judit, Művészeti projektmenedzser (Művészeti és Kreatívipari Kar)


Hogyan kerültél a METU-ra? Miért választottad munkahelyednek? 

2009-ben kezdődött el a művészeti képzések indításának szervezése. Örömmel vállaltam, hogy Kepes András asszisztenseként ebben részt vegyek. Egy rövid ideig ketten gondoztuk a kialakulóban lévő művészeti képzéseket.  Pár hónapra rá már a felkért szakvezetőkkel folytattuk a közös munkát.   

 Az első évben mindent is csináltam. :) Akkreditációs anyagokat írtunk Horváth Vikivel, átköltöztettük a BKF-re a Harsányi János Főiskoláról átvett 4 művészeti szakot, az átépített Rózsa utcai kampusz termeit, teakonyháit berendeztük, felszereltük. Életemben nem jártam olyan sokszor az IKEA-ba, mint abban az időszakban.  
 
A 2010 -es szeptemberi indulást követően 8 szak működtetésével rengeteg feladat volt. Tanulmányi ügyeket, felvételiket készítettünk elő, szakos rendezvényeket szerveztünk, és az oktatóknak is segítségére voltunk Balázsi Andival és Tóth Tímeával. 

Azután jöttek a művészeti projektekkel kapcsolatos munkák, amit kezdetben egyedül az oktatókkal vittem, később ez már csapatmunkává terebélyesedett, és ma már a kari művészeti projekteket munkatársammal, Csiszár Kingával ketten végezzük. 

 

Mi az első emléked az egyetemmel kapcsolatban?  

Tetszett, hogy egy családias hely volt akkoriban a BKF, egy kis létszámú, de nagyon lelkes csapattal. Jó volt, hogy minden munkavállaló ismerte egymást. A fent említett munkák során pedig tényleg mindenkit megismertem. 

 

Mesélj egy meghatározó élményedről az egyetemmel kapcsolatban! Ez lehet a legkedvesebb, legviccesebb, legizgalmasabb vagy legfontosabb. 

Itt ismertük meg egymást a férjemmel, amikor a Harsányi János Főiskoláról költöztettük a négy művészeti szakot.  Nekem ez a legkedvesebb élményem.  

 

Mit gondolsz, miben rejlik a METU sikere? 

A hihetetlen fejlődési képességében. 10 év alatt a 23 szakjával a legnagyobb művészeti intézmény lett, és még nem álltunk le. :) 

 
Hogyan látod a METU jövőjét 5-10 év múlva?
 

Magyarország meghatározó nemzetközi egyetemeként, egy nagy belvárosi, több épületet betöltő modern kampuszon, ahol az üzleti képzések mellett jelentős művészeti képzés lesz elérhető magyar és angol nyelven. 

2021. 09. 24.

Hírek

Az Amazing AI és a METU közös konferenciát tartottak

2024. május 28-án került megrendezésre az "AI in Business" konferencia és workshop az Amazing AI és a METU közös közreműködésében.

mivancsemp

Az Amazing AI és a METU közös konferenciát tartottak

2024. május 28-án került megrendezésre az "AI in Business" konferencia és worksh …

A regionális divat körforgása- ERASMUS BIP program a METU-n

Erasmus BIP programot szervezett a Budapesti Metropolitan Egyetem ’Circularity in Regional Fashion’ / ’Körforgás a regionális divatban’ címmel, a Sapientia EMTE és az AMD Berlin egyetemek részvételével

bib csemp 05.29

A regionális divat körforgása- ERASMUS BIP program a METU-n

Erasmus BIP programot szervezett a Budapesti Metropolitan Egyetem ’Circularity i …

KommunikációÜzlet
Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

protokollhircsempe

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Vi …

KommunikációÜzlet
Művészet
Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallgatók tervezési projektjeit, valamint egy építészet jövőjéről szóló filmet mutat be.

fugametcsemp

Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallga …

Művészet
Művészet
Az építészeti világítás csúcs eszközei és technológiái jelentek meg a METU x ERCO Meetup-ján

A METU belsőépítészeti Meetup-ján az ERCO, az építészeti világítás szakmai csúcs gyártója tartott gyakorlati bemutatót az építészeti piacon kimagasló eszközökkel, technológiákkal.

ercoutohir

Az építészeti világítás csúcs eszközei és technológiái jelentek meg a METU x ERCO Meetup-ján

A METU belsőépítészeti Meetup-ján az ERCO, az építészeti világítás szakmai csúcs …

Művészet
A jövő protokoll szakemberei versenyeznek májusban

Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll versenyt rendez a METUImmár tizenkettedik alkalommal rendezi meg nagyszabású Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll versenyét a Budapesti Metropolitan Egyetem...

veresenyfot

A jövő protokoll szakemberei versenyeznek májusban

Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra &eac …

Művészet
Íme, az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjasai!

Három kategóriában kerültek átadásra az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjai.

metcsempehír

Íme, az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjasai!

Három kategóriában kerültek átadásra az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és kö …

Művészet
Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...